Hitoktatásra hozta kisfiát NY. Idén egy keresztény családba házasodott be másodszorra, új apuka is az, mostohatestvéreket is úgy nevelték, nagypapa, nagymama, mindenki a családban, és nagyon komolyan veszik. (Hivatalból helyeslem.) Összeköltözésig egy hang nem volt, teljes tolerancia, aztán viszont szépen elkezdődött a presszionálás. Hogy ez a gyerek ne nőjön fel úgy, hogy így pogány, meg úgy istentelen, meg amúgy a kommunisták – egyébként igazuk van, csak én nem ilyen nyaggatós-inkvizíciósan adnám elő a témát, mert az inkább csak riaszt. Szépen el kell kezdeni mondani, hogy nekünk miért jó az, hogy keresztények vagyunk mi, aztán az előbb-utóbb hat, ha nem reménytelen az eset.

És hát NY beadta a derekát, és elkezdte adagolni a gyereknek, hogy újapukának igaza van, megkeresztelkedünk (esküvő előtt muszáj volt), hittan neked, aztán az jó lesz. Csak ugye a gyerek „le van maradva”, mert 11 éves, és most kezd először hallani bármiről is, úgyhogy két választás volt: vagy beíratják a kicsik közé, vagy egyénileg kell foglalkozni vele. És hát természetesen az utóbbi volt az optimális megoldás. Én meg az optimális jelölt rá, új apuka szerint, bár neki nem én vagyok a lelki vezetője, hanem egy rendtársam, de a kisfiúnak (a továbbiakban: K) mostantól hivatalosan is én vagyok.

A történet azonban soha nem egyszerű. Anyuka ugyanis „végül is miért ne” alapon egyezett bele ebbe a hirtelen nagy kereszténykedésbe, nem valódi meggyőződésből. Úgyhogy fenntartásai vannak. Bizalmatlan. Úgy képzelte el a dolgokat, hogy majd ők szépen ketten beülnek, én meg majd beszélek a gyerekkel. Miközben anyuka adja a díszkíséretet, asztal sarkán unatkozva könyöklő mivoltában… Hát jó, én vagyok a jámbor pap, bármit meg lehet csinálni velem, még MP3-lejátszót is lehet behozni a gyóntatószékre, beleegyeztem ebbe is. Semmi titkosat nem akarok mondani. De azért elkezdtem pedzegetni az első alkalom során, ami tegnap volt, hogy azért kéne majd négyszemközt is. Mert ez interaktív showműsor, és anyuka előtt K nem fog megnyílni. Nem fog igazat mondani. Eleve nem fog ellazulni, nem szűnik a fogorvosi rendelő-fíling a helyiségben. Nodehát…

…anyuka ugyan nem mondott semmit, de látszott, hogy ő úgy érzi, az ő bizalmáért meg kell dolgozni. Mert hát hallotta mindenki. Hogy az egyházban mik történnek. Hogy a csúnya pap bácsik mit csinálnak aranyos kislányokkal-kisfiúkkal. És hát tudjuk, hogy vigyázni kell velük.

Áthidaló megoldásként javasolni fogom NY-nek az erényövet – vagy az MP3-mas megoldást. (A pap is tanul mindig ezt-azt a hívktől…!) Esetleg videókamera. Csak az már megint feszélyezi K-t. De komolyra fordítva, azt hiszem, beszélni fogok újapukával, ő ismer valamennyire, azt azért csak tudja, hogy nem vagyok pederasta.

Kabaré lett a világ. Jöhetne már az az utolsó ítélet. :)